Hullámvölgy. Jellemezhetném így ezt a hetemet. Egyszer fent egyszer meg lent. De kinek nincsen néha ilyen?! Az idő csak megy. Előre, senkit és semmit sem kímélve. Itt az iskola, a kötelezettségek és minden egyéb más. Olvasgatva is interneten vagy akárcsak meghallgatni egy "felnőttet", mindenki ezt hajtogatja: " nemhogy örülnél neki, hogy még csak tanulnod kell, bezzeg majd ha dolgozni fogsz, akkor visszasírod ezt az időt is". Oké, megértem, hogy lehet jobb most, mint majd lesz, de szívesen vissza mennék az időben, hogy ők vajon hányszor mondták: "jajj ne, már megint iskola". Vagy ha ma beülnének egy hétre tanulni, akkor tuti, hogy nem bírnák az egészet, hiszen egyre nagyobb és nagyobb a követelmény. De ezek mellett próbálj meg rendet tartani, jól tanulni, foglalkozni a családdal, de akkor ugye mellette ott vannak a barátok is, és akkor már semmi időd, nemhogy még egy kis szabadidőd is legyen, hogy tudj egy kicsit pihenni. Most a szünetben nem volt erre gondom, de mivel itt az iskola előre el kell tervezni pár dolgot. Hogy miért is? Nyakamon a kis érettségi: ki kell dolgozni a tételeket és akkor még el is kell kezdeni megtanulni. És elhihetitek, hogy e-mellett szeretnék még pár plusz dolgot is beiktatni, mert eléggé eltunyultam a sok év alatt... Mindig eltervezek valamit, de valahogy mindig sikerül elkanyarodni a cél elől. Remélem, hogy minden rendben fog menni és sikerül majd egy pár dolgon változtatnom. Sokan szoktak külön menüt vagy valami hasonlót csinálna, hogy lássák a többiek, mik is a tervek. Én nem csinálok semmi ilyesmit. Ha esetleg sikerül valami komolyabb lépést tennem, akkor majd tájékoztatlak titeket itt. És rájöttem arra is a bloggal kapcsolatban, hogy ez így számomra tökéletes: néha-néha jelentkezem, amikor valamit ki kell írnom magamból. És nem azért görcsölök, hogy jajj már megint nem írtam semmit a blogomba (= Lehet, hogy senki nem olvas, de ha már 1 valaki elolvassa amiket írok, az nekem már siker. Köszönöm, ha olvasol.